Az abortuszról

Van úgy, hogy abortuszra kerül sor... Van úgy az életben, hogy a szülők (vagy éppen csak az egyik szülő) úgy döntenek, hogy ők lesznek gyermekük "sorsa" és elvetetik magzatukat. Hiszen az esetek többségében nem a sors dönt, hanem maga az ember. A gyermek számára a szülők testesítik meg a sorsot, ám sokkal nagyobb baj, ha maguk a szülők is így vélekednek. Sok nőtől lehet hallani: "Ez a gyermek azért választott engem anyjának, mert át akarta élni az abortusz tapasztalatát, hiszen pontosan tudta, hogy ez történik majd vele... " Ebben az esetben az anya sajnos áthárítja saját felelősségét az elvetetett gyermekre. "Hiszen a sors akarta így." 

Csakhogy az édesanya ettől még lélekben nem nyugszik meg, akkor is, ha a felszínen úgy tűnik, semmit nem érez a történtekkel kapcsolatban.

Mi lehet az oka, ha a gyermek nem akar iskolába menni?

Vajon miért kell egyes gyerekekkel minden reggel harcot vívni, hogy elinduljanak, majd el is jussanak az iskolába? 

A választ ismét tudat alatti területeken kell keresnünk.

Mi lehet még a dolgunk a korábbi párkapcsolatainkkal?

Többségünk életében jelen párkapcsolatunk nem az első. Voltak nagy szerelmeink, "próbálkozásaink", házasságaink, tartós kapcsolataink, futó kalandjaink vagy éppen (a Facebook-ról jól ismert, sokatmondó kifejezéssel élve) "bonyolult" viszonyaink egy, két, három vagy ki-tudja-már-mennyi férfival/nővel. (Akinek e hosszú felsorolásból csak az egyik volt meg, annak is fontos információkkal szolgálhat e bejegyzés.)

De vajon továbbléphetünk-e úgy egy új viszonyba, szerelembe, hogy csak félig-meddig zártuk le az előző kapcsolatunkat, hogy haraggal vagy megvetéssel a szívünkben váltunk el egymástól? Belemerülhetünk-e úgy egy új vonzalomba, majd kapcsolatba, hogy közben még a korábbi partnerünk által hagyott sebeinket nyalogatjuk és az ő holmijaival van tele a szekrényünk és a gardrób? 

Lássuk, mit mutatnak a családállítás által feltárt tapasztalatok :)

Békében Önmagaddal - avagy hogyan szeresd meg Magad? I. rész

"Önszeretet? Háááááát... Nem igazán szeretem önmagam. Sőt..." - válaszolná sok-sok magyar nő és férfi, ha valaki a saját maga iránt érzett pozitív érzéseiről kérdezné.

De miért van ez így? Miből eredhet az önutálat, saját lényünk nem-elfogadása, a szégyenérzet, amelyet önmagunk iránt érzünk? Hogyan lehet orvosolni, kiemelkedni ebből a lehúzó, negatív burokból, amelybe bebörtönözzük magunkat?

Bénító félelem

A félelem az egyik leggyakoribb és "leghatékonyabb" okozója a sikertelen, nem beteljesített, boldogtalan életnek. Ez az emberiséggel egyidős, mindannyiunk által olyan jól ismert érzés hirtelen, minden addigi lelkesedésünket és tervünket sarokba szorítva képes lecsapni ránk - bizony óriási kárt hagyva maga után. Önbizalmunkat gyengítheti, képességeinket és a bennünk rejlő tehetséget is blokkolhatja. Aki teret enged félelmeinek és nem számolja fel őket, könnyen egy olyan életben találhatja magát, amely "nem is az övé",   amelyben nem tudja kibontakoztatni valódi értékeit, pozitív tulajdonságait. Azt már mondani sem kell, hogy ezek után mi várhat az emberre: folyamatos elégedetlenség, boldogtalanság, sivár életvitel, betegségek... Vagy még rosszabb.
Vajon kezelhetjük valahogyan félelmeinket? Ha igen, hogyan kezdjünk hozzá?

A jó párkapcsolat máshonnan indul...

Gyakran halljuk ezeket a mondatokat:"Szeretnék egy férfit az életembe!", "Akarok egy nőt/barátnőt!". De vajon hogyan tudjuk bevonzani az életünkbe a harmonikus és tartós párkapcsolatot, a nőt, a férfit, az áhított férjet vagy feleséget?

Az Élet értelme...

Mindenki életében eljön az a pillanat (kinek előbb, kinek később), amikor felteszi magának a kérdést: "mi az élet(em) értelme?

És igen: vajon mikor érezzük úgy, hogy értelmes (volt) az életünk, hogy ahogyan éltünk, az pont úgy volt jó és boldogan hagyhatjuk el földi testünket, ha eljön az ideje?

Természetesen mindenkinek más és más jelenti az Élet értelmét, mindenki más életút során és után tapasztalhatja meg, hogy értelmet adott létezésének.

Ám vannak alapvető tények, irányok, melyeket követhetünk és általuk felszabadulhatunk az "Élet értelme" olykor nyomasztónak tűnő terhe alól.

A párkapcsolat alapja

Férfi és Nő egyenrangú.
Ebben sokan vitatkoznának, sokan támadnák e tényt, ám fejtsük ki egy kicsit: egy párkapcsolat akkor lehet sikeres, ha a Nő és a Férfi is elismeri, hogy EGYENRANGÚAK, ám KÜLÖNBÖZŐEK. A jó párkapcsolat titka, hogy Férfi és Nő is elfogadja, hogy mindkettőjüknek szüksége van a másikra és tudatosan is nyitottá válnak arra az ajándékra, amely a másikból árad, mint egy "hiányzó részt" pótolva.
Akkor követünk el hibát, amikor úgy teszünk, mintha nem is volna szükségünk a társunkra, ezzel folyamatos belső nyugtalanságot, bizonytalanságot okozva neki, ezt sugallva: "Talán megadom neked, ami kell, talán nem, majd kiderül." Ez nagyon erős romboló hatással tud lenni a kapcsolatra, hiszen (tudat alatt is) nagyon mélyen sértjük vele a párunkat. Hiszen ilyenkor csak úgy teszünk, mintha nekünk semmire sem volna szükségünk, s őt is kínozzuk ezzel...
A kapcsolat teljessége és minden további része azon alapszik, hogy a mélyben ez az elv dolgozik bennünk: "Szeretlek és elfogadlak Téged férfiként/nőként, átadom magam neked nőként/férfiként. Elfogadlak úgy, ahogy vagy."